A lapok ma már nem a jogszabályokkal, vagy egy pártállam központi nyomásgyakorlásával vívják meg a harcukat ha lehoznak egy-egy cikket, hanem sokkal inkább statisztikai számokkal, marketing és gazdasági mutatókkal. Bár, az utóbbi időben ilyen téren mintha újra felsejlene a múlt. Az öldöklő, elfajult verseny, amely mind a nyomtatott, mind az online médiafelületeken percről-percre, megállíthatatlanul folyik az olvasókért - és ad abszurdum az olvasók véleményformálásáért - számos kérdést felvet. Első körben azt, hogy mit is nevezünk függetlenségnek, semlegességnek, és mitől „mértékadó” egy vélemény.
Ne legyenek illúzióink. A hazai olvasók túlnyomó többsége nem a tartalom szerint alkot véleményt egy adott cikkről, hanem a cikket lehozó médium alapján. Ballib, náci, buzimagyar, nemzeti, nemzetietlen, szoci, irredenta – csak úgy repkednek a kommentek a napilapok online felületén. Sajnos, az elmúlt húsz év során eljutottunk odáig, hogy az emberek a szerint osztályozzák egy adott cikk igazságtartalmát, hogy azt éppen melyik médium hozta le. Sőt, ha igazán pontos akarok lenni, akkor érdemes megemlíteni, hogy a társadalom jó része egyáltalán nem olvas napilapot. Olyat pedig, amely nem a saját nézeteinek megfelelő információt hozza le nap mint nap, nos, azt még álmában sem.
És itt kezdődnek a problémák. Melyik az az elvetemült lap, amely a nézettség, az olvasottság, a célcsoport kiszolgálása szentháromságában térdre ereszkedett menedzsment, és tulajdonosi kör alatt le meri hozni a lap „ideológiai holdudvarához” tartozó közszereplő viselt dolgait? Nem hozza le? E nélkül viszont miről beszélünk? Függetlenségről? Semlegességről? Ugyan már.
És ez valahol a mi sarunk is. Most az egyes szám harmadik személyen az egész magyarországi újságíró társadalmat értem, szerkesztőségektől függetlenül - ha beszélhetünk még ilyenről egyáltalán. Ugyanis az tényleg a mi szegénységi bizonyítványunk, ha a Magyar Nemzetben nem jelenhet meg egy, a jelenlegi Miniszterelnököt bíráló vezércikk, és az is, ha két évvel ezelőtt a Népszavában szintén nem jelenhetett meg az akkoriról egy ugyanilyen. Mert e nélkül ez nem hivatás, hanem egy szakma. Különböztessük meg a két dolgot: újságírás – újságíró, illetve propaganda – médiamunkás. A kettő ugyanis nem ugyanaz.
